„Lurkó vasárnap” a Budai utcai Piacon

Vasárnap, 2024. 05. 12-én került sor a Kecskeméti Piac rendezésében a 7 alkalomból álló Bohém Piac rendezvénysorozat második eseményére, mely elsősorban a gyermekek köré épült, a Lurkó vasárnap.

A közelgő gyermeknapra való tekintettel, a Bohém Piacra érkezők először is egy „gyermekparadicsomba” cseppentek, ahol ugrálóvár, kézműveskedés, arcfestés, kisállatsimogató, meggyespite és vattacukor kóstoló, valamint később báelőadás várta gyermekeket. A korábban érkezőknek 9.00 órától, a Csabagyöngye együttes játszotta a talp alá valót.

Az eseményt gyönyörűen kivitelezett, ötletgazdag kézműves alkotások, a házi készítésű, ízletes, magas minősége termékek jellemezték. Ahogyan az előző alkalommal, most is belefeledkezett az ember a temérdek látnivalóba.

Nagyon köszönjük minden résztvevőnek és érdeklődőnek, hogy eljöttek és együtt töltöttek velünk egy derűs, kellemes vasárnap délelőttöt a Bohém Piacon!

Következő Bohém Piac 2024. 06. 16-án, vasárnap, a már megszokott helyszínen, a Budai utcai piaccsarnokhoz kapcsolódó vásártéren kerül megrendezésre.

Puskás Tünde

Tetszett a tartalom? Kattintson a gombokra és ossza meg ismerőseivel!

Facebook
LinkedIn
Email

Olvasson tovább, hasonló hír tartalmak a magazinunkból:

Hír

Már kapható a piacon az idei piszke!

Egres, köszméte, piszke, büszke, pöszméte. Ezeket a kifejezéseket mind-mind ugyanarra a gyümölcsre használjuk az ország különböző területein. A május végén, illetve június elején beérő fanyar gyümölcs, tele van vitaminokkal és

Tovább olvasom »
Hír

Többet egy helyen

A hagymának számtalan formáját fogyasztjuk. Nélküle az ételek nagyrésze egyszerűen elképzelhetetlen. Szervezetre gyakorolt jótékonyhatása közismert. Télen, amikor híján vagyunk a vitaminoknak, számíthatunk rá, mivel baktériumölő, tápláló zöldség. A paprika fogyasztás

Tovább olvasom »

Olvasson tovább, hasonló cikk tartalmak a magazinunkból:

Cikk

„Nagy erő egy kis tojásban”

– Igazából termelői pályafutásunk meggy, homoktövis termesztéssel és fürj tenyésztéssel indult. Az idők folyamán azonban már jelentősen bővítettünk a kínálatunkon – avat be bennünket Börönténé Molnár Melinda őstermelő, a kecskeméti

Tovább olvasom »
Megszakítás
Kecskeméti Piac
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.