Széchenyivárosi Forintos Börze kincsei

A Széchenyivárosi kispiacon szombaton, március 23-án megrendezett Forintos Börzén minőségi és színvonalas áruválaszték várta a piacra érkezőket.

A termékek szinte mindegyike megkímélt, alig használt, újszerű állapotban fogadta az érdeklődő közönséget. A börze sokrétű választéka alapos körültekintést igényelt, hiszen számtalan holmi szerepelt az asztalokon. Többszöri séta után is bele lehetett botlani olyan portékába, ami mindvégig az orrunk előtt volt, csak éppen nem vettük észre.

A sokszínű kínálatban egy kb. 100 éves antik rézüst is szeretett volna gazdára találni, mely tárgy hagyatékból került a család tulajdonába. Tulajdonosa, Gyenes József, felújíttatta, minek köszönhetően gyönyörű lett, viszont már csak dekorációként funkcionálhat. Kézműves, hódmezővásárhelyi majolika kerámiákat is kínált a börzén, melyeknek szűk lett az új otthonuk, és stílusváltás is történt, így kénytelenek tőlük megválni.

Továbbra is arra buzdítunk mindenkit, hogy szakítsanak időt a Forintos börzékre és hozzák el bátran azokat az otthon félrerakott ruhaneműket, használati tárgyakat, könyveket, kiegészítőket, melyek már feleslegessé váltak, de valakinek még örömet okozhatnak, valaki még hasznosítani tudja őket az otthonában vagy a családtagjai körében.

A következő Forintos Börze 2024. április 6-án, szombaton, 7.00-14.00 óráig kerül megrendezésre, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Tetszett a tartalom? Kattintson a gombokra és ossza meg ismerőseivel!

Facebook
LinkedIn
Email

Olvasson tovább, hasonló hír tartalmak a magazinunkból:

Olvasson tovább, hasonló cikk tartalmak a magazinunkból:

Cikk

A gombaszezon árnyékos oldala

A piaccsarnok gombavizsgálatát végző szakember rostáján három emberi fogyasztásra alkalmatlan gombaféle akadt ma fenn! Az egyik a sokak számára ismert nagy őzlábgomba mérgező változata a Kerti őzlágomba. Mely, bár első ránézésre

Tovább olvasom »
Cikk

„Nagy erő egy kis tojásban”

– Igazából termelői pályafutásunk meggy, homoktövis termesztéssel és fürj tenyésztéssel indult. Az idők folyamán azonban már jelentősen bővítettünk a kínálatunkon – avat be bennünket Börönténé Molnár Melinda őstermelő, a kecskeméti

Tovább olvasom »
Cikk

Bepillantás egy valódi Tündérkertbe

– Tanyasi lányként egész kicsi korom óta szerelmese vagyok a virágoknak. Hiszen annyira szemet gyönyörködtetőek! – meséli ragyogó mosollyal Nemes Sándorné Esztike, a kecskeméti piacon található százarcú Tündérkert megalkotója. Aztán

Tovább olvasom »
Megszakítás
Kecskeméti Piac
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.