„Nyárköszöntő vasárnap” a Budai utcai Piacon

Tegnap, vasárnap, 2024. 06. 16-án került sor a 7 részből álló Bohém Piac rendezvénysorozat harmadik eseményére, mely stílusosan a Nyárköszöntő nevet kapta. Mi más is lehetett volna, mint a levendula, amely köré a vásár hangulata épült.

A piaccsarnok szabadterének hátsó területén a levendula jellegzetes, átható illata lebegett és csalogatta a nézelődőket.

A szabadtéri piac e szegletében a szárnyaló fantázia briliáns gyümölcsei, a tökéletesen megalkotott kézműves alkotások, termelői remekek nyűgözték le a rendezvényre érkezőket.

Most sem múlhatott el a rendezvény különleges kóstolók nélkül. A porondon a levendulás-cseresznyés pite szerepelt, mely mintha egyenesen a nagymama lerjéből került volna az asztalra, forrón, zamatosan, lágyan. Valamint kóstolhattak más házi készítményeket is, mint a kézműves sajt, füstölt parasztkolbász, pácolt fürjtojás.

A hangulatról Keller Dani hegedű és felesége tangóharmonika virtuóz előadása gondoskodott.

Azokra is gondolt a Bohém Piac, akik hobby szinten szeretnek kézműveskedni. Ők elsajátíthatták a levendulás ajtódísz elkészítésének fortélyait.

Következő Bohém Piac 2024. 07. 14-én, vasárnap, a már megszokott helyszínen, a Budai utcai piaccsarnokhoz kapcsolódó vásártéren kerül megrendezésre.

Puskás Tünde

Tetszett a tartalom? Kattintson a gombokra és ossza meg ismerőseivel!

Facebook
LinkedIn
Email

Olvasson tovább, hasonló hír tartalmak a magazinunkból:

Olvasson tovább, hasonló cikk tartalmak a magazinunkból:

Cikk

Árus portré a Piacról: Fehér Rózsa

„Szaladunk-rohanunk, miközben az élet velünk fut úgy, hogy közben nem állunk meg egy pillanatra sem” Fehér Rózsa és férje, Fehér Ákos, a világot látott emberek tapasztalataival felvértezve álmodták meg üzletüket

Tovább olvasom »
Cikk

„A szegény embernek is muszáj ennie.”

– Hosszú múltra tekint vissza a kecskeméti belvárosi piaccal való kapcsolatom. – meséli Pálinkás István bócsai őstermelő, aki három szakma mellett a zöldségtermesztést választotta. – Ezerkilencszázhatvannégyben árultam itt először. Akkor tizenegy éves

Tovább olvasom »
Cikk

Bepillantás egy valódi Tündérkertbe

– Tanyasi lányként egész kicsi korom óta szerelmese vagyok a virágoknak. Hiszen annyira szemet gyönyörködtetőek! – meséli ragyogó mosollyal Nemes Sándorné Esztike, a kecskeméti piacon található százarcú Tündérkert megalkotója. Aztán

Tovább olvasom »
Megszakítás