Szeptember 13-án, vasárnap került megrendezésre a szeptemberi Hírös Kosár vásár a Budai utcai piac szabadtéri részén. A rendezvény központi témája ezúttal a szüreti hagyományok, a szőlő zamata és az ősz változatos színei köré épült, így az esemény a „Mosolygó Vasárnap” nevet kapta. A kilátogató vendégek kellemes, barátságos környezetben vásárolhattak a helyi termelőktől, és vidám, közösségi hangulatban tölthették a délelőttöt.
A kínálatban a megszokott, minőségi hazai finomságok mellett igazi gasztronómiai élmények várták az érkezőket. A látogatók közvetlenül a termelőktől kóstolhatták meg a helyi ízeket, a szüreti hangulat jegyében pedig friss must- és borkóstoló színesítette a felhozatalt, miközben személyesen is beszélgethettek a készítőkkel.
A gyerekekkel érkező családokat ezúttal is a Pöttöm Sarok várta, ahol az „Érik a szőlő, hajlik a vessző” tematika köré épültek a programok. A Muzsikáló Esztendő BabaJátszója keretében a legkisebbek ringatós, főzőcskézős, babázós, mondókás és dalolós játékokkal tölthették az időt egy szeretetteljes környezetben. Délelőtt félt tizenegytől a „Kosaras mesék – Szent Péter a szüreten” című interaktív BabaJátszó foglalkozás varázsolta el a közönséget Környei Alice-szal. A mese megelevenedése során az apróságok olyan ismert szüreti dalokat énekeltek együtt, mint a „Kimentem én a szőlőbe” vagy a „Lipem, lopom a szőlőt.
Köszönjük azon termelők és kézművesek áldozatos munkáját, akik a rendezvény aktív részeseiként, alapos felkészülésükkel és kiváló minőségű termékeikkel megtöltötték élettel a piacot, és jelenlétükkel emelték a nap színvonalát. Külön elismerés illeti azokat a tudatos vásárlókat is, akik saját kosárral érkeztek a piacra.
Találkozzunk a legközelebbi Hírös Kosár alkalmával is a Budai utcai piacon!





