A Kecskeméti Televízió forgatott a Budai utcai piacon a tavaly év végén kibocsátott karácsonyi Vásárlási utalványokról

Mint köztudott, tavaly decemberben Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármesterének kezdeményezésére a Kecskeméti Piac vásárlási utalványokat bocsátott ki a szociálisan rászoruló személyek, családok részére. Kolek Andrea, a Kecskeméti Piac igazgatója elmondta, hogy a polgármester asszony elképzelésének célja egyrészt az volt, hogy a karácsonyi időszakban megkönnyítsék a bevásárlást a nehezebb helyzetben élő emberek számára, akik így friss, […]
Árusportrék a Piacról: Szőke Ildikó

Szőke Ildikó fazekas pályafutásának kibontakozása a Budai utcai piacon kezdődött 8 évvel ezelőtt. A népi fazekas és népi játszóház vezető alapszakmája ugyan kertész üzemmérnök és közgazdász, de szívéhez mindig a kézműveskedés állt a legközelebb. – Meséljen arról az időszakról, amikor a kézműves pályafutása sikeresen elindult! – Az életem közel ötven évesen eljutott egy bizonyos fordulópontjához, […]
Állati (jó) tanácsok

Nemcsak nekünk embereknek, házi kedvenceinknek is fontos a minőségi táplálkozás. A már családtagoknak számító kiskedvencek élettere sok helyen a lakásokba, házakba korlátozódik, így táplálásuk is általában a konyhában történik. A felbontott eledelük pedig az élelmiszereinkkel együtt a hűtőnkben landol. Néhány alapszabály a tárolásukkal kapcsolatosan a szennyeződések elkerülése érdekében: • A felbontott száraztáp hűtést ugyan nem […]
Árusportrék a piacról: Kovács Sándor
„A mezőgazdaság perc munka” Az akkor még ifjú Kovács Sándor és szülei a rendszerváltás előtt vettek Kecskemét szélén egy romos tanyát, melyhez később a kárpótlás során 16 hektáros földterület került vissza a család tulajdonába. A tanyán és a hozzákapcsolódó nagy kiterjedésű termő területen az őstermelő a mai napig jól működő gazdaságot vezet. A betakarított termények […]
Árusportrék a piacról: Tóth Sándor
„..évről-évre emelkedik a halfogyasztás..” Tóth Sándor a Budai utcai piac egyik népszerű halárusa, hivatalosan több, mint 22 éve tevékenykedik a halász szakmában. Üzlete a Budai utcai Baromfipiac mellett található. A természethez kötődő ragaszkodása, a horgászat viszont sokkal messzebbre nyúlik vissza, egészen a gyermekkorhoz. – Hogyan lett a hobbiból szakma? – Gyerekkoromban az egész családom horgászott. […]
Árus portrék a piacról: Szappanos Gézáné

„Családi összefogással formált Szentkúti Farm sikertörténete” Szappanos Gézáné Betti a Szentkúti Farm név alatt működő üzletben, második éve árul feldolgozott, füstölt mangalica és sertésből készült húskészítményeket a Kecskeméti Piacon. – Minek hatására fogalmazódott meg a családban a saját vállalkozás gondolata? – Valójában több oka is volt. Petőfiszálláson élünk és egy elég nagy gazdasággal, nagy családdal […]
Árus portrék a piacról: Tóth József

„Ízek az otthon érzéseivel” Tóth József még egészen fiatalon került a Budai utcai Piaccsarnok egyik húsüzletébe, ahol 10 évet töltött el, majd betegsége miatt 13 év múlva tért vissza csak ismét, mint őstermelő. – Milyen emlékeket tárol a nyolcvanas évek piacáról? – Akkoriban a piac töltötte be a bevásárlóközpont szerepét. Hétfő kivételével mindennap alaposan fel […]
Árus portré a Piacról: Fehér Rózsa

„Szaladunk-rohanunk, miközben az élet velünk fut úgy, hogy közben nem állunk meg egy pillanatra sem” Fehér Rózsa és férje, Fehér Ákos, a világot látott emberek tapasztalataival felvértezve álmodták meg üzletüket a Budai utcai Piaccsarnokban működő Pillanat Pékség és Kávézót. – Rózsa, kezdjük az elején, mekkora kört kellett tenniük ahhoz, hogy megérkezzenek ide, ahol most tartanak, […]
Árus portrék a piacról: Balaton Mária

„…azt gondoltuk, a homoktövis termesztése nem túl megterhelő feladat” Balaton Mária kecskeméti őslakos, aki már közel öt éve foglalkozik homoktövis termesztéssel és a Budai utcai piacon homoktövisből készült natúr levet forgalmaz. – Meséljen nekünk arról, minek köszönhetően terelődött élete más irányba?– Sok szakmát kipróbáltam eddigi életem folyamán, de egyre inkább vonzott a természetes életmód, a […]
A gombaszezon árnyékos oldala

A piaccsarnok gombavizsgálatát végző szakember rostáján három emberi fogyasztásra alkalmatlan gombaféle akadt ma fenn! Az egyik a sokak számára ismert nagy őzlábgomba mérgező változata a Kerti őzlágomba. Mely, bár első ránézésre nagyon hasonlít az ehető változatra, ha tönkjét megvágjuk, 30 másodperc alatt vörösesbarnára színeződik. Tönkje húsos, nem szálas és hiányzik róla a kígyóbőr mintázat. Kalapjáról a […]