MAGAZIN

Árus portrék a piacról: Szappanos Gézáné
„Családi összefogással formált Szentkúti Farm sikertörténete” Szappanos Gézáné Betti a Szentkúti Farm név alatt működő üzletben, második éve árul feldolgozott, füstölt mangalica és sertésből készült húskészítményeket a Kecskeméti Piacon. –

Árus portrék a piacról: Tóth József
„Ízek az otthon érzéseivel” Tóth József még egészen fiatalon került a Budai utcai Piaccsarnok egyik húsüzletébe, ahol 10 évet töltött el, majd betegsége miatt 13 év múlva tért vissza csak

Árus portré a Piacról: Fehér Rózsa
„Szaladunk-rohanunk, miközben az élet velünk fut úgy, hogy közben nem állunk meg egy pillanatra sem” Fehér Rózsa és férje, Fehér Ákos, a világot látott emberek tapasztalataival felvértezve álmodták meg üzletüket

Árus portrék a piacról: Balaton Mária
„…azt gondoltuk, a homoktövis termesztése nem túl megterhelő feladat” Balaton Mária kecskeméti őslakos, aki már közel öt éve foglalkozik homoktövis termesztéssel és a Budai utcai piacon homoktövisből készült natúr levet

A gombaszezon árnyékos oldala
A piaccsarnok gombavizsgálatát végző szakember rostáján három emberi fogyasztásra alkalmatlan gombaféle akadt ma fenn! Az egyik a sokak számára ismert nagy őzlábgomba mérgező változata a Kerti őzlágomba. Mely, bár első ránézésre

„Belénk lett nevelve: segítsük, támogassuk szüleinket”
– Bár a szakmám teljesen más jellegű, ugyanis autószerelő vagyok, zöldségtermesztéssel foglalkozom – meséli Petróczi József, a belvárosi Piaccsarnok egyik őstermelője. – Nem egyedi eset, ahogy alakult az életem. Mint

„Ami a hobbim – egyben a szakmám is”
– Családom mestersége hosszú múltra tekint vissza. – meséli Gyenes Ferenc, aki maga is 42 éve színesíti gyönyörű virágcsokraival és dekorációival a belvárosi piaccsarnokot. – Kecskeméten 1964-ben végeztem a kertészeti

„Az élet semmit sem ad ingyen”
– Három éve foglalkozunk fűszerpaprika termesztéssel. – meséli a kecskeméti belvárosi piacon árusító Darányiné Bencsik Mária szentkirályi őstermelő. – Férjem szülei kezdték el 2005-ben, aztán koruk miatt döntöttek úgy, hogy

„Próbálom megfejteni, mi a kenyér lelke”
– Életpályám katonai vonalon kezdődött. – meséli Király Roland, a belvárosi piacon áruló, házias ízeiről ismert hagyományőrző pékmester. – Aztán egy, a szervezetemben kialakult lisztérzékenységnek köszönhetően lettem kereskedő. Dolgoztam Budapesten,